A teljesen leállított
cernavodai atomerőmű vezetői szakmai konzultáció keretében ismerhették meg a
Paksi Atomerőmű termelését sikeresen fenntartó augusztusi intézkedéseket.
A szeptember 9-i
találkozón a román és magyar atomerőmű vezetői és szakemberei kölcsönösen
tájékoztatták egymást a Duna korábban soha nem tapasztalt
vízszint-csökkenésének hatásáról és annak kezeléséről.
A két atomerőmű
augusztusban lényegében ugyanabba a helyzetbe került: Romániában azonban
eredménytelennek bizonyultak a vízszint növelése érdekében megvalósított
intézkedések. A cernavodai atomerőmű – amely a Dunát Constancánál a
Fekete-tengerrel összekötő mesterséges csatornára települt, ahol a meder
mélysége jóval kisebb, mint a Duna fő ágában – a folyó fő ágában elsüllyesztett
több bárkával sem tudta érdemben növelni a vízszintet és fenntartani a
termelését.
A paksi intézkedések és
a jelenlegi munkálatok megismerése mellett a román delegáció megbeszélést
folytatott az Országos Vízügyi Szolgálat helyszíni munkálatokat irányító
szakembereivel, valamint találkozott az Országos Atomenergia Hivatal elnökével
és elnökhelyetteseivel is.
A szakemberek
egyöntetűen hasznosnak találták a konzultációt és megállapodtak a
tapasztalatok, műszaki megoldások további kölcsönös megismertetésében.