Atomenergetikai Múzeum

  
Az Európában egyedülálló, 2010-től országos szakmúzeumként működő Atomenergetikai Múzeum 2000 négyzetméteres kiállítóterében a látogatók testközelből is megismerkedhetnek számos, az atomerőműben – a primer és a szekunder körben – rendszeresített berendezéssel, kipróbálhatják, hogyan működik a sugárkapu vagy a csavarhúzógép.

A kiállítótér négy tematikus egységre tagolódik. A bal oldalon két vitrinsor segítségével mutatjuk be az erőmű történetéhez kapcsolódó ajándék- és reklámtárgyakat és kitüntetéseket, valamint az erőmű területén használt műszereket szakáganként csoportosítva. A jobb oldali rész a nagyberendezések területe. Külön teremben tekinthetők meg a szolgáltató eszközök, illetve az a szimulációs számítógép, amely az 1990-es években üzemelt, és a blokkügyeletesek, operátorok, valamint a blokkokat üzemeltető személyzet képzésére használtak. A galérián a múzeum országos gyűjtőköréhez tartozó hat intézmény relikviáit állítottuk ki (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Nukleáris Technikai Intézete, Debreceni Tudományegyetem Fizikai Intézete, Magyar Tudományos Akadémia Atommagkutató Intézete, Magyar Tudományos Akadémia Központi Fizikai Kutatóintézet Atomenergia-kutató Intézet, GAMMA Műszaki Zrt., Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Nonprofit Kft.).
 
Néhány érdekes műtárgy

 
Pille:

 

 

A világűrben és a Paksi Atomerőműben is alkalmazott Pille elnevezésű dózismérő első példányai is megtekinthetőek a kiállításon. A Pillét a világűrben Farkas Bertalan az első magyar űrhajós használta 1980-ban, majd ezt követően a Szaljut-6 és a Szaljut-7 űrhajó legénysége. Egy továbbfejlesztett változatával dolgozott Sally Ride, az első amerikai űrhajósnő 1984-ben a Challenger űrsikló fedélzetén. A továbbfejlesztett Pille sikeresen szerepelt az Euromir'95 és a NASA 4 repülések során.
 
Ügyeletes mérnöki telefon:

 

Az 1980-as években használt 4 kg-os telefon ára 217 ezer forint volt, összehasonlításképpen az átlagkereset 13 ezer forint volt akkoriban.
 
Sémafal:

A sémafal valódi kuriózum. A paksi munkásművelődési központban 1979-ben helyezték üzembe. Az építkezésre érkező szervezett látogatócsoportokat oda is elvitték a tájékoztatással megbízott mérnökök, és a séma segítségével ismertették meg a vendégekkel az épülő blokkok működését.
Az elvi séma később átkerült az akkor nyíló kalocsai látogatóközpontba, 2016 februárjától pedig az Atomenergetikai Múzeum kiállítását gazdagítja.
 
Faun vontató:

Ezzel az autóval vontatták a kikötőből a végleges helyükre a reaktortartályokat és más nagyberendezéseket. A vontató német és amerikai kooperációban készült Detroitban 1976-ban. A Paksi Atomerőmű 1977-ben vásárolta meg; ezzel húzták be a nehézkikötőből a reaktorépületbe a trélerre rakott négy reaktortartályt. Soros, hathengeres, 19 ezer köbcentis, 485 lóerős dízelmotorja van, előválasztó félautomata sebességváltóval, kuplung nélkül. Csörlője 100 tonna teherbírású.
  
 
A látogatáshoz szükséges információk és részletes programjaink itt érhetők el.  
 
Elérhetőségek:
Cím: 7031 - Paks, Atomenergetikai Múzeum, Hrsz.: 8803
Múzeumvezető: Enyedi Bernadett
Telefon: + 36 75 505-059
E-mail: atommuzeum@npp.hu
Web: http://facebook.com/paksiatomeromu