Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt.
tavaly 16 097,9 GWh (gigawattóra) áramot termelt, amely – az év során
végrehajtott négy főjavítás* mellett is – az erőmű történetének második
legmagasabb termelési eredménye. 2025-ben fontos lépések történtek az
üzemanyagellátás biztosítása és a működő blokkok üzemidejének további meghosszabbítása
érdekében.
A
Paksi Atomerőműben 2015 végén vezették be az ún. 15 hónapos üzemeltetést, vagyis
a korábbi 12 helyett 15 havonként elvégzett üzemanyagcserét. Az elmúlt időszakban
az intézkedés évente mintegy 5 százalékkal növelte a megtermelt villamos
energia mennyiségét, 13 százalékkal csökkentette a nagy aktivitású hulladéknak
számító kiégett fűtőanyag-kazetták számát. A Paksi Atomerőmű reaktorfizikusai
által fejlesztett magasabb dúsítású, második generációs üzemanyagkazettákat
alkalmazó, Innovációs Díjjal is elismert átalakítás nemzetgazdasági szinten is
jelentős eredményeket hozott.
Az
atomerőmű a jogszabályban előírt mennyiségnél nagyobb fűtőanyagkészlettel
rendelkezik, az üzemanyagbeszerzés biztonságosabbá tétele céljából pedig
szerződést kötött a Framatome-TVEL közös vállalattal és a Westinghouse
vállalattal is.
Az
előzetes terveknek megfelelően, rendben haladnak a További Üzemidőhosszabbítás (TÜH)
munkálatai: a műszaki megalapozó dokumentációk készítése jó ütemének
köszönhetően 2026-ban el fog kezdődni a TÜH Végrehajtási program
kidolgozása. 2025 végére elkészültek a környezeti vizsgálati programok,
elindult a környezeti hatástanulmány összeállítása. Megkezdődött a többletként
keletkező kiégett fűtőelemek kezelésére szolgáló konténeres tárolási megoldás
műszaki előkészítése és beszerzése.
„Az
energiastratégiai célok eredményes megvalósításának, a magyar családok számára
kulcsfontosságú rezsicsökkentés fenntartásának egyik fő letéteményese az MVM
Csoport, az MVM Csoport és az ország legnagyobb és legfontosabb áramtermelője
pedig a Paksi Atomerőmű” – így foglalta össze a magyar villamosenergia-ipar
legnagyobb szereplőinek felelősségét Mátrai Károly, az MVM Csoport vezérigazgatója,
a Paksi Atomerőmű Igazgatóságának elnöke. Hozzátette: „Állami vállalatként
kötelességünk a ránk bízott közvagyonnal való felelős és fenntartható
gazdálkodás: tulajdonosként ezért is tekintjük stratégiai kérdésnek a
világszinten is elismert biztonsági és rendelkezésre állási mutatókkal bíró Paksi
Atomerőmű üzemelési idejének további meghosszabbítását és az ehhez
nélkülözhetetlen, egyedülállóan képzett és tapasztalt szakmai munkaerő
megtartását.”
Dr.
Horváth Péter János, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója elmondta: „Magyarország
villamosenergia-ellátásbiztonsága, a nemzetközi kitettség csökkentése mindig is
rendkívüli fontosságú volt az energiapolitika számára, az elmúlt években
kialakult helyzet pedig még tovább erősítette annak szükségességét, hogy hazánk
folyamatosan, nagy mennyiségben, fenntartható módon termelni képes
alaperőművekkel rendelkezzen.
A
Paksi Atomerőmű az elmúlt évtizedek során bebizonyította, hogy nem csupán a
gazdaságos áramtermelés legfontosabb eszköze, hanem nélkülözhetetlen szerepet
játszik a klímaváltozás elleni küzdelemben is: eddigi működésével összesen
közel 250 millió tonna széndioxid-kibocsátást akadályozott meg.”
„A
Paksi Atomerőmű folyamatosan fejlődik, úgy a biztonság, mint a technológia
vonatkozásában. Jövőképünk és további fejlődésünk kulcsa az a kollektíva, amely
képes és hajlandó vállalni a nukleáris üzem működtetésével, az ország
energiaellátási biztonságának fenntartásával járó felelősséget és stresszt.
Munkaerőmegtartó és -vonzóképességünk fejlesztése stratégiai kérdés, egyben – a
társadalom által jelentős mértékben támogatott** - működésünk biztonságának is
záloga” – tette hozzá a vezérigazgató.
* A korábbi 12 hónapos
üzemeltetési ciklus szerint mind a négy blokk minden évben leállt főjavításra.
A négy blokk 15 hónapos üzemelésének egy 5 éves, azaz 60 hónapos periódusa van.
Négy blokkra vonatkoztatva ez négy egymást követő évben csak 3-3, majd minden
5. évben 4 leállást jelent. A visszaindulások és leállások teljes üzemidőre
vetített száma ezzel 20 százalékkal csökkent, ami a berendezéseket érő
tranzienseket is csökkentette, amivel csökkent a rendszerelemek elhasználódása,
a szétszerelések, nyomáspróbák miatti igénybevétele, ami kedvezően befolyásolja
a várható élettartamukat. Ez jelentős hozzájárulás a további üzemidő
meghosszabbításhoz.
** Az energiatermelési célú nukleáris
energia magyarországi elfogadottságára vonatkozó közvéleménykutatási adatok a
Paksi Atomerőmű weboldalán megtalálhatók itt: https://atomeromu.mvm.hu/Rolunk/Kozerdeku/Tamogatottsag