Átadták a Héliosz-díjat
2024.02.14.

A Paksi Atomerőmű 2001-ben alapította a Héliosz-díjat, amely az erőmű biztonságos üzemeltetése, a jövőbeni célok elérése és a társadalmi kapcsoltatok fejlesztése érdekében kifejtett tevékenység elismerésére szolgál. A díjazottak személyét illetően a cégvezetés tagjai által tett javaslatok alapján a vezérigazgató úr dönt. Az elismerést idén prof. dr. Trampus Péter gépészmérnök, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Dunaújvárosi Egyetem professor emeritusa vehette át.

Prof. Dr. Trampus Péter 1947-ben született Budapesten. Gépészmérnöki diplomájához 1979-ben képlékenyalakítási szakmérnöki diplomát is szerzett a Budapesti Műszaki Egyetemen. 1985-ben a műszaki tudomány kandidátusa, 2008-ban az MTA doktora címet nyerte el.

Egyetemi tanulmányát követően a Csepeli Acélműben kutatómérnöki, majd laborvezető beosztásban dolgozott. 1982-től a Paksi Atomerőmű osztályvezetője, majd 1992-től a vezérigazgató törzsvezetője pozíciót töltötte be. 1996 és 2003 között a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség munkatársaként továbbra is segítette a Paksi Atomerőmű munkáját. Így segítségével kerültek Paksra a Karbantartó Gyakorló Központban lévő főberendezések, illetve előkészítette a Paksi Atomerőmű első üzemidő-hosszabbításának támogatására vonatkozó NAÜ-megállapodás létrejöttét. NAÜ-munkáját követően 2003 és 2004 között vendégkutató volt az Európai Bizottság Egyesített Kutató Intézetének Energia Intézetében. Jelenleg a Debreceni Egyetem Műszaki Kar egyetemi tanáraként és a Dunaújvárosi Egyetem kutatóprofesszoraként adja át tudását a fiatal generáció számára. Kutatási területe a nyomástartó berendezések integritásának elemzése és a szerkezeti anyagok károsodási folyamatainak vizsgálata. A Magyar Roncsolásmentes Vizsgálati Szövetség elnöke, az Európai Roncsolásmentes Vizsgálati Föderáció igazgatóságának tagja, a Nemzetközi Hegesztési Intézet V. bizottságának magyar delegátusa, a Magyar Mérnökakadémia alapító tagja.

 

Prof. Dr. Trampus Péter a hazai és nemzetközi roncsolásmentes anyagvizsgálat kiemelkedő nemzetközileg is elismert szaktekintélye, aki aktív szerepet vállalt a Paksi Atomerőmű teljesítménynövelésében és az üzemidő-hosszabbításának megalapozásában. Innovatív munkát végez, a reaktortartályok biztonságának igazolása, az élettartam gazdálkodás integrált megközelítése, a roncsolásmentes vizsgálórendszerek minősítése terén.  Szakmai támogató, tudományos és oktatói munkákáját több kitüntetéssel ismerték el, ami közül kiemelkedik a Gábor Dénes díj 2009-ben és 2023-ban kapott Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetés.

Több mint 150 tudományos közlemény és több könyvfejezet szerzője.